Ellenzéki látlelet: a gyűlölet tartja őket életben, hiányzik belőlük a hűség és a szeretet
„Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni.”
Egy dolog látszik biztosnak, bukni fogunk. És talán az is, hogy közben nagyon szégyelljük majd magunkat.
„Mit sugall az ellenzék a távolmaradással? Két megfejtés lehetséges. Először: tudomásul vettük, hogy nincs erőnk átvinni akaratunkat a népszavazáson, ezért folyamodunk a távolmaradáshoz, hátha akkor érvénytelen lesz a referendum. Ha érvényes, ugyan mire kötelezné a kormányt? A tét nem az érvényesség, hanem a győzelmi százalék, hogy lehessen mondani, a magyar szavazók mondjuk többségükben elutasították az Unió javaslatát. Ilyen értelemben az érvénytelenség most sokkal kevesebbet számít, mint egy valóban ügydöntő népszavazás esetében.
A másik megfejtés még rosszabb. Ez ugyanis azt üzeni: mi tulajdonképpen egyetértünk a kormánnyal, vigye az Unió a csudába a menekülteket, Orbán Viktornak igaza van. Igaza van, de mivel mi ellenzék vagyunk, ezt nem bírjuk kimondani, ezért a távolmaradást javasoljuk még a szimpatizánsainknak is. Kíváncsi vagyok, fel lehet-e mérni szociológiailag, hogy ez a következetesnek és nyíltnak aligha tekinthető álláspont mennyit rombol az ellenzék becsületén?
Tételezzük fel, hogy egy ellenzéki politikus azt mondja: igen, én azt akarom, hogy az Európai Unió dönthessen a magyar lakosság akarata ellenére is, mert egyrészt az Uniónak van igaza, másrészt mindannyian uniós állampolgárok is vagyunk, jogunk van kettős identitásunkból fakadóan az európai érdeket a magyar érdek elé helyezni. Úgy vélem, egy ilyen kijelentés egyenértékű volna a politikai öngyilkossággal.
Akkor most mi lesz? Egy dolog látszik biztosnak, bukni fogunk. És talán az is, hogy közben nagyon szégyelljük majd magunkat.”